Nem várnak csökkenést a lakásárakban a piaci szakértők

Az egész tavalyi évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal. Ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat – ez derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) májusi lakáspiaci jelentésében.

Mióta Magyarországon 2013 óta pénzügyi egyensúly és gazdasági növekedés van egyidejűleg, továbbá folyamatosan növekednek a reálbérek és elindult a sikeres család- és otthonteremtési támogatási rendszer, elmondható, hogy növekedik a fizetőképes kereslet – mondta el Lentner Csaba közgazdász a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.

Szerinte egy jól működő piacgazdaság velejárója, hogy a lakások árai is emelkednek. Ezek az emelkedések ugyanis visszaigazolják, hogy a magyar gazdaság jól teljesít.

Kockázatok egyelőre inkább a jövőre nézve állnak fent, ha ez a dinamikus lakásár a következő években is folyamatosan növekedni fog – fogalmazott.

A piacgazdaságnak azonban még megvan az az általános jellemzője, hogy a keresleti és a kínálati viszonyok egy idő után kiegyenlítik egymást. A fizetőképes kereslet birtokában pedig megfigyelhető, hogy az újabb lakások és ingatlanok megszerzésére a lakosság nem törekszik jelentős mértékben. Úgy véli, a piacgazdaság logikája egyfajta önkielégítési folyamatot is jelent a hosszabb időtáv perspektíváját tekintve.

A túlértékeltség nincs kritikus szinten

Magyarország tekintetében a szóban forgó túlértékeltség még nem érte el a kritikus szintet – jelentette ki Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Elmondta, a magyarok 85 százaléka már rendelkezik ingatlannal, aki pedig nem, az előbb-utóbb szeretne saját lakást vásárolni.

Nyíregyháza, 2017. június 14. Verebélyi János, a Selyem-Ber Kft. ügyvezetője megmutatja az építkezést a társasház egyik lakástulajdonosának, Páll Csillának a nyíregyházi Dózsa György utcában 2017. június 14-én. A városban dinamikusan növekszik az új lakások száma, 2015-ben 91 lakás, 2016-ban több mint négyszer annyi, 371 épült. Az idei év első öt hónapjában 325 lakásra adtak ki építési engedélyt, így várhatóan az év végére 600 új lakás építése kezdődik meg. MTI Fotó: Balázs AttilaA kép illusztráció (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Az elmúlt 4–5 évben folyamatosan emelkedtek a lakásárak, amely főleg a fővárosra és a nagyvárosokra jellemző. Ez éves szinten 15–20 százalékos drágulást jelent. A községekben ennek szinte a nyomát sem lehet érzékelni. Úgy véli, kockázatokkal a gazdaság jól teljesítése miatt egyelőre nem kell számolni,

ugyanis a lakásárak általában tükrözik a növekvő béreket és a növekvő gazdaságot.

Megjegyezte, fordulat csak ellenkező esetben következne be. Ha csökkennének a bérek és nőne a munkanélküliség, az biztosan kihatna a lakásárakra is. De egyelőre ilyen esettel nem kell számolni, a lakásárak maximum stagnálni fognak, de csökkenni nem – tette hozzá.

Egy lakás mindig befektetés

Lentner Csaba arról is beszélt, hogy a fizetőképes keresletnek van egy másik oldala is a beruházások vonatkozásában. Amíg a hazai és nemzetközi pénzügyi piacokon a kamatok minimálisak, addig a lakások és ingatlanok egyfajta menedékértékkel fognak rendelkezni. Ez azt jelenti, hogy az emberek a szabad pénzforrásaikat úgy tudják leginkább biztonságban tudni, ha ingatlanba fektetnek – hangsúlyozta.

A piaci szereplők szerint a kínálati oldal igényeinek kielégítésében az intézményi bérlakás szektor kialakítása jelenthet megoldást. Az új lakások építésében a 2020-tól várható visszaesés a testület tagjai szerint az 5 százalékos áfakulcs kivezetésével magyarázható.

Új-lakás építési szint meghatározása

A Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) a helyzet kezelése érdekében egy, a gazdasági növekedést támogató, fenntartható új-lakás építési szint meghatározását tartja szükségesnek és szerintük ehhez kell majd igazítani a szabályozást is, így például az áfát. A lakásépítések egészséges szintre való emelkedése a lakásállomány régiós összehasonlításban is alacsony megújulása, és az építőipar érdemi konjunkturális hatása miatt is fontos az MNB lakáspiaci elemzése szerint.

Forrás: hirado.hu